Helytállt a DSZC-Eötvös DSE

2022.12.11.

A női röplabda NBI-ben szombaton este a DSZC-Eötvös DSE a BVSC-Zugló másfél éve átadott impozáns csarnokában lépett pályára.
Nehéz időszak áll a debreceniek mögött. Egy hónapig nem tudtak edzéseket tartani, így fizikálisan gyengék a játékosok. Néhány napja elvesztették egyik kezdőjátékosukat, Tóth Kingát, ami érthetően lelkileg is nagyon megviselte a csapatot. Az sem könnyítette meg a hajdúságiak helyzetét, hogy a mérkőzés napján még a csapat zöme 9 játszmát játszott az U20-as bajnokságban. Ráadásul az egyik legponterősebb játékosuk dereka a meccs előtt becsípődött.
A találkozó Tóth Kinga tragikus elvesztése miatt egy perces gyászszünettel kezdődött. A hazai szurkolók adózva a debreceni játékos emlékének feketébe öltöztek, a vendégjátékosok pedig fekete gyászszalagot viseltek.
A találkozó elején felváltva szereztek pontokat az ellenfelek, de aztán a hazaiak átvették a játék irányítását és 10:6-ra elhúztak. Egy vendég időkérés után 11:10-re, majd 14:13-ra még feljöttek a lelkesen játszó vendégek, de aztán kinyílt az olló és zömében Dani Laura támadásaival megnyerte a kezdőszettet a BVSC-Zugló.
A második játékrészt is a fővárosiak kezdték jobban, már 4:1-re is vezettek, de ekkor még Juhász Flóra pontjaival 4:5-re megfordították az állást az elvesztett csapattársukért is küzdő, könnyes szemmel játszó vendégek. Ezt követően a jelentős magassági és ütőerő fölényben lévő hazaiak ismét magasabb fokozatra kapcsoltak és megduplázták előnyüket.
A harmadik szettben 12:12-ig tartotta magát a vendégcsapat, aztán 4 pontos előnyre tettek szert a hazaiak. A mérkőzés utolsó részében a debreceniek edzője úgy döntött, hogy minden játékosának játéklehetőséget ad. A bejövő játékosok éltek is a lehetőséggel, minden kezdő- és cserejátékos mutatott be szép megmozdulásokat, de végül a mérkőzést szettveszteség nélkül a BVSC-Zugló nyerte.

BVSC-Zugló – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (17, 16, 19)
BVSC-Zugló Röplabda Csarnok. Vezette: Nagy Zsombor, Dr. Árpás Krisztina Enikő.
BVSC-Zugló: Rózsa Nóra Anna, Bajnóczi Fruzsina Anna, Wirth Annamária, Puskás Sára Noémi, Dani Laura, Hemmert Ivonn Hajnalka.
Csere: Dóka Gréta (liberó), Sartoris Petra (liberó), Nyuka Noémi, Benedek Réka, Marton Laura Anna. Edző: Daróczi Gergely.
DSZC-Eötvös DSE:  Alison Michelle Muldrow, Németh Anna, Fehér Anna Ditta, Fehérvári Vivien, Pálfi Kitti, Juhász Flóra Anna. Csere: Végh Kitti (liberó), Papp Csenge (liberó), Kozma Kitti, Lengyel Panna, Kovács Anett, Dóka Vivien. Edző: Szombathy András

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb december 17-én (szombaton) 18 órai kezdéssel játszik a DSZC Beregszászi Pál Technikumban, ahol a Gödöllői Röplabda Clubot fogadja.