A felnőtt női röplabda NBI-ben szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE a tabella második helyén álló Veszprém
otthonába látogatott.
A találkozó esélyesei a házigazdák voltak, ráadásul az Eötvös DSE különböző okokból mindössze 9 játékossal utazott el, közülük Alison Muldrow sérülten, így nem is lépett pályára. A megtizedelt vendéggárdában először játszott kezdőjátékosként a 16 éves Lengyel Panna, aki játékostársaihoz hasonlóan lelkesen játszott, de nem volt egy súlycsoportban a két együttes.
A magassági, technikai és ütőerőben is előnyben lévő VEHIR-VESC könnyedén nyerte az első szettet.
A másodikban 3:0-ról Tea Terzievska támadásával, egy hazai hibával és Juhász Flóra ásznyitásával még kiegyenlített a DSZC-Eötvös DSE és a játszma további szakaszában is helyenként szép dolgokat is mutattak be, de egy állásból 8 pontot ért el a hazai gárda, így megduplázta előnyét.
A harmadik játékrészben 4:0-s előnyre tett szert a Veszprém, ezután azonban a hazai nézők csodálkozására előbb 7:7- nél kiegyenlített a debreceni együttes, majd Juhász Flóra és Tea Terzievska támadásai után már 7:9-re vezetett. 10:10-ig volt szoros a mérkőzés, ezt követően a kevés hibával játszó hazaiak eldöntötték a 3 pont sorsát.
VEHIR-VESC – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (12, 14, 16)
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium. Vezette: Barabás Barnabás Ádám, Mezei Zoltán István.
VEHIR-VESC: Ribeiro Araújo Debora, Deli Zsófia, Sólyomvári Evelin, Nagy Eszter, Horváth Dóra, Kiss-Bertók
Emese. Csere: Székely Barbara (liberó), Bódi Panka (liberó), Molnár-Pintér Eszter, Szalczinger Fanni, Pós Adrienn,
Tóth Laura, Dordzsceren Dádzsó. Edző: Ibrahimi Edon.
DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Juhász Flóra Anna, Pálfi Kitti, Fehérvári Vivien, Lengyel Panna, Tea Terzievska.
Csere: Papp Csenge (liberó), Kozma Kitti. Edző: Szombathy András
A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2023. február 12-én 18 órai kezdéssel a listavezető TFSE együttesét fogadja a DSZC
Beregszászi Pál Technikum tornacsarnokában.