Helyenként sikerült a helytállás Monoron

2023.04.02.

Szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE a táblázaton hat hellyel előtte álló Gödöllői Röplabda Clubhoz látogatott a női röplabda NBI-ben, a mérkőzést az impozáns Monori Városi Sportcsarnokban rendezték.
A találkozó elején nem látszott a két együttes közötti táblázatbeli különbség. Bár az első két pontot a hazaiak szerzeték, Berza Fanni és Tea
Terzieska támadásai után a DSZC-Eötvös DSE 4:4-nél egyenlített. Ezután is a Gödöllő vezetett néhány ponttal, de a vendégek lelkesen és bátran játszottak, több szép támadást vezettek és 13-nál ismét kiegyenlítettek. A hazaiak időkérése után ismét kétpontos előnyt szereztek, de a debreceniek folyamatosan megközelítették őket és egészen a szett végéig jól tartották magukat. Juhász Flóra, Fehérvári Vivien és Alison Muldrow is szerzett pontokat szépen felépített támadások után. Ha az a négy nyitásrontás nem csúszott volna be, talán a szettgyőzelem is összejöhetett volna.
A második játszmában ismét a Gödöllő vezetett, de a DSZC-Eötvös DSE 4:4-nél ismét kiegyenlített. Ezután azonban nem sok minden hasonlított az első játékrészre, hacsak az nem, hogy a debreceni hölgyek ismét 4 nyitást rontottak.
A harmadik etapban hamar kinyílt az olló, 8:3-nál már vendég időkérés következett. A DSZC-Eötvös DSE játékosai egyre többet hibáztak és 20:9-nél felmerült egy nagy vereség lehetősége. Ezután azonban sorozatban 5 pontot szerzett a vendégegyüttes és olyannyira más lett a játék képe, hogy a hazaiak edzője időt kért. Pálfi Kitti két ponttal is feliratkozott a pontszerzők közé, a többiek is küzdöttek és végül vállalható vereséggel tértek haza a hajdúsági hölgyek.

Gödöllői RC – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (21, 14, 17)
Monor, Városi Sportcsarnok. Vezette: Halász Enikő Erika, Dr. Árpás Krisztina.
Gödöllői RC: Sorompó Kinga Ida, Halla Petra, Kökény Petra, Borsos Lili, Kovács Eszter, Nagy Viktória. Csere: Szerencsés Mimi (liberó), Vas Vanda Orsolya. Edző: Szalay Attila.
DSZC-Eötvös DSE:  Alison Michelle Muldrow, Berza Fanni, Tea Terzievska, Fehérvári Vivien Andrea, Pálfi Kitti, Juhász Flóra Anna. Csere:
Papp Csenge (liberó), Kovács Anett, Kozma Kitti, Dóka Vivien, Kunki Dóra. Edző: Szombathy András

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb április 9-én 18 órakor a közvetlenül előtte álló Szent Benedek Röplabda Akadémiát fogadja a DSZC
Beregszászi Pál Technikumban.