A felnőtt női röplabda NBI utolsó fordulójában vasárnap délután a DSZC-Eötvös DSE a tabella negyedik helyén álló Veszprémet fogadta.
A találkozónak különösebb tétje már nem volt, hiszen az előző napi eredmények után kiderült, hogy a mostani találkozó eredményétől függetlenül a Veszprém a negyedik helyen végez, a DSZC-Eötvös DSE pedig elkerülte az utolsó helyet. A debrecenieknek május végén osztályozón kell megpróbálnunk kiharcolni NBI-es tagságuk folytatását. A magassági, technikai és ütőerőben is előnyben lévő VEHIR-VESC könnyedén nyerte az első szettet.
A másodikban is a vendégek vezettek 1:6-ra, de aztán egy vendéghiba után Pálfi Kitti két ászt is szervált, majd egy újabb vendéghiba után már 5:6 állt az eredményjelzőn. Ekkor még egy debreceni hiba megakadályozta az egyenlítést, de Fehérvári Vivien ász nyitása után már 7:7-re állt a mérkőzés. 7:8 után Berza Fanni szép sánca után ismét egyenlő volt az állás, majd ismét Berza Fanni szerzett pontot, ezúttal ásznyitásból. Kozma Kitti támadásból köszönt be, majd vendég időkérés után Alison Muldrow mutatott be egy szép sáncot. A csoda 11:8-ig tartott, ezután ismét hajdúsági hibák következtek, a rutinos vendégek pedig ezeket könyörtelenül kihasználták. A szett végén még Pálfi Kitti két fifikás támadásból elért pontjának tapsolhattak a hazai drukkerek, de igazán közel nem sikerült már kerülni a Veszprémhez.
A harmadik játékrészt a DSZC-Eötvös DSE kezdete jobban, Berza Fanni támadásból, majd Pálfi Kitti nyitásból szerzett pontot, de fokozatosan átvették a játék irányítását a dunántúliak. Bár Juhász Flóra, Berza Fanni és Fehérvári Vivien jóvoltából egy-egy szép pontot szereztek még a debreceniek, továbbra is sok hibával játszottak, így a Veszprém vitte haza a 3 pontot.
DSZC-Eötvös DSE – VEHIR-VESC 0:3 (-9, -17, -15)
Debrecen, DSZC Beregszászi Pál Technikum. Vezette: Rácz Gábor, Villás Tibor Richárd.
DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Juhász Flóra Anna, Pálfi Kitti, Fehérvári Vivien, Alison Muldrow, Kozma Kitti. Csere: Papp Csenge (liberó), Kiss Lorina (libero), Németh Panna, Kovács Anett, Dóka Vivien, Lengyel Panna. Edző: Szombathy András
VEHIR-VESC: Molnár-Pintér Eszter, Ribeiro Araújo Debora, Sólyomvári Evelin, Nagy Eszter, Horváth Dóra, Pós Adrienn. Csere: Tóth Laura (liberó), Bódi Panka (liberó), Piltman Kinga, Deli Zsófia, Székely Barbara, Szalczinger Fanni. Edző: Fehér Tibor.