Vasárnap délután az idei női röplabda NBI utolsó előtti helyezettje, a DSZC-Eötvös DSE az NBII Kelet csoportjának győztesét a Vidux – Szegedi Röplabda SE csapatát fogadta. Az osztályozó két mérkőzésén az dől el, hogy melyik csapat kezdi a következő szezont az NBI-ben és melyik az NBII-ben.
A mérkőzést nagyon gyengén kezdtük, gyakorlatilag az elkövethető hibák garmadáit elkövettük. Rossz nyitások, elütött labdák, kettős érintések, helyezkedési hibák követték egymást. A végig nagyon pontos alapjátékot játszó szegediek könyörtelenül kihasználták a lehetőségeket, és úgy is fölényesen nyerték a nyitószettet, hogy sok nyitást rontottak.
A második szettben is jelentős előnyre tettek szert a vendégek, de egy bátrabb és eredményesebb nyitósorozat közelebb hozta a DSZC-Eötvös DSE csapatát. A mieink akaratához nem férhetett kétség, és a végjátékban többször megmutattuk, hogy a küzdőszellemet technikás megoldásokkal is tudjuk ötvözni, így kiegyenlítettünk.
A harmadik és a negyedik játszma jelentős részében a szegediek akarata érvényesült, a hálónál méltó ellenfele volt a csongrádiaknak a hazai gárda, de nyitás és nyitásfogadásban jelentősen jobb volt a Szeged.
DSZC-Eötvös DSE – Vidux-Szegedi RSE 1:3 (-11, 22, – 16, -18)
Debrecen, DSZC Beregszászi Pál Technikum. Vezette: Rácz Gábor, Csizmarik József
DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Juhász Flóra Anna, Pálfi Kitti, Fehérvári Vivien, Németh Anna, Kozma Kitti. Csere: Papp Csenge (liberó), Végh Kitti (libero), Fehér Anna Ditta, Kovács Anett, Lengyel Panna. Edző: Szombathy András
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Nyers Noémi, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Farkas Antónia Izabella, Szatmári Júlia Eszter. Csere: Kujundzic Leila (liberó), Nagy-Hegyesi Réka (liberó), Sajnóczky Sára Márta, Kiss Nóra, Kiss Boglárka Szonja. Edző: Milodanovic Andrea.
A mérkőzés visszavágója 2023. május 27-én este 6 órától Szegeden lesz.