Új évad kezdődik (pontosabban: kezdődött) a honi röplabdában, és az Eötvös DSE reményei, elvárásai mit sem változtak az elmúlt idényhez képest, azaz a felnőtteknél stabil NBII-es szereplés, illetve az utánpótlásban esetleges megleptések okozása. U20-as, U17-es és U15-ös korosztályokban már zajlik a bajnokság, míg a felnőttek október 13-án lépnek pályára először az NBII keretein belül. Az új bajnokság indulásáról kérdeztük Szombathy Andrást, egyesületünk titkárát.
– Milyen korosztályokban és hány csapattal vág neki a 2024-2025-ös idénynek az egyesület?
Szombathy András: – Az idei bajnokságban nyolc csapattal indulunk. Az U13-ban eggyel a negyedik osztályban; az U15-ben kettővel, az egyik a második, a másik a negyedik osztályban; az U17-ben ugyanúgy kettővel, az egyik a második, a másik a negyedik osztályban; és az U20-ban is ugyanúgy kettővel, az egyik a második, a másik a negyedik osztályban. A felnőtt csapatunk az NBII-ben szerepel.
– A tavalyi NBII-es szereplés milyen volt és mire számíthatunk idén?
Sz.A.: – A tavalyi NBII-es szereplést két részre osztanám. Az alapszakazban nyújtott teljesítmény szép volt, majdnem sikerült a felsőházba kerülés is. A rájátszásban két olyan együttestől is kikaptunk, akiket az alapszakaszban legyőztünk. Itt már a csapategység sérüléseket szenvedett. Örülnék, ha az idei bajnokságban olyan játékoksok kapnának szerepet, akik a szezon végéig az egyesület érdekeit tudják szem előtt tartani.
– Sikerült felkészülni a rajtra, vagy vannak még hiányosságok?
Sz.A.: – Sajnos a termi edzéseket csak szeptember közepén tudtuk elkezdeni, addig az állóképesség fejlesztése került előtérbe. Több játékos felkerült az utánpótlásból. Az a két csapat, akiket tavaly az NBII-ben megelőztünk, másik csoportba került, így minden ellenfelünkkel szemben a tisztes helytállás lesz a minimális követelmény. Számomra is kérdés, hogy a tapasztalt játékosaink és a fiatalok milyen csapatot fognak alkotni.
– Utánpótlásban hol várható jó teljesítmény, illetve hol van szükség még erősítésre?
Sz.A.: – A negyedosztályú csapataink közül az U13, az U15”B” és az U17”B” esetében az a cél, hogy örömmel lépjenek pályára is igyekezzenek minél több részsikert elérni. Az U20”B” esetében szeretnénk minél előbb végezni a tabellán. Az egyesület történetében még nem volt arra példa, hogy négy csapatunk is a másodosztályban szerepelejen. Itt nem lehet más a cél, mint a bentmaradás. Az U15”A” és az U17”A” már a legelső fordulóban szerzett egy-egy fontos győzelmet, így reménykedünk, hogy nekik sikerülhet. Szurkolunk az U20”A” és a felnőtt együttesnek is, hogy sikerüljön minimum egy ellenfelet legyőzni.