Ismét a Szolnok örülhetett

2025.01.19.

A felnőtt női röplabda NBII-ben vasárnap délután a forduló előtt a második helyen álló DSZC-Eötvös DSE az előtte egy ponttal elhelyezkedő listavezető Szolnoki Sportcentrumot fogadta.
Jól indult a hétvége az Eötvös DSE szempontjából, hiszen szombaton az U20 másodosztályban is sikerült egy mérkőzést nyerni az egyesület korosztályos csapatának, ráadásul a városi rivális DEAC ellen. Vasárnap pedig a szintén a másodosztályban vitézkedő U15-ös gárda öregbítette a klub hírnevét, hiszen a forduló mindkét találkozóját megnyerték a fiatalok.
A felnőtt rangadó is jól indult a debreceniek szempontjából, jó nyitásfogadással, eredményes támadójátékkal megnyerték a nyitószettet Pálfi Kittiék.
A második szettben ritmust váltottak a Tisza-partiak és agresszív nyitásaikkal sebet ejtettek a hazaiak addig jól működő nyitásfogadásán, átvették a játék irányítását és viszonylag simán nyerték a következő két játszmát. Az „eötvösös” szimpatizánsoknak annyi öröme lehetett, hogy a felnőtt csapatban debütált Nagy Diána Flóra és Parlagi Mirtill Jázmin.
A negyedik etapban is a szolnokiak irányítottak, de Berza Fanniéknak sikerült megfordítaniuk az állást és a játékrész derekára 3 pontos előnyt szereztek. A végjátékra egy pontra olvadt a hazaiak előnye, de 20:19-re még Kovács Anették vezettek. Néhány újabb nyitásfogadási hiba azonban megpecsételte a DSZC-Eötvös DSE sorsát és a listavezető – megszakítva a hajdúságiak öt mérkőzéses veretlenségi sorozatát – 3 ponttal távozott Debrecenből.

DSZC-Eötvös DSE – Szolnoki Sportcenrum 1:3 (19, -18, -11, -21)
Debrecen, DSZC Kereskedelmi Technikum. Vezette: Bodrogi László György.
DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Kozma Kitti, Pálfi Kitti, Kovács Anett, Gyöngyösi Réka, Dóka Vivien. Csere: Végh Kitti Nikolett (liberó), Kiss Lorina Petra (liberó), Parlagi Mirtill Jázmin, Papp Csenge Dóra, Zombori-Bódi Boglárka, Nagy Diána Flóra. Edző: Szombathy András
Szolnoki Sportcentrum: Bagyinka Csenge, Szilágyi Júlia, Varga Réka, Töreki Emese, Nagy Dorka, Bárdos Adél. Csere: Szikszay Krisztina (liberó), Urbán Anna (liberó), Dobi Fanni Boglárka, Hegedűs Boglárka, Tóth Anna Dóra. Edző: Varga Zoltán