team

Az Eötvös DSE rövid bemutatása, céljai

Az Eötvös Utcai Diák-sportegyesület (röviden Eötvös DSE) 1998. október 20-án alakult. Kiemelt sportágként kezeljük a röplabdát, de más sportot űző tanulóinkat is versenyeztetjük. Az idők során Debrecen egész területéről, sőt külföldről is érkeztek hozzánk sportolók.
Eredményeink fokozatosan javultak. A különböző testnevelés és sporttagozatos iskolák mellé, rövid idő alatt előbb városi, majd megyei, később országos szinten is sikerült felnőnünk. Kezdetben természetesnek tűnt, hogy tanulóink a nyolcadik osztály elvégzése után máshol fognak sportolni. Most úgy gondoljuk, hogy azok a sportolók, akik hat évig tervszerűen dolgoztak és eredményeket értek el, a mi egyesületünkben tudnak a leggyorsabban fejlődni.
A gyerekek már alsó tagozatos korukban elkezdhetnek röplabda edzésekre járni. Ebben az életkorban az alapérintések oktatása, a játékszabályok ismertetése, előkészítő mozgások, életkornak megfelelő fizikai képességfejlesztés és rengeteg játék jellemzi az edzéseket. Már ekkor versenyeken is indulnak tanulóink, a 2000/2001. tanévben például Csillebércen az Országos Szupermini Bajnokságon ez a csapatunk is az előkelő 4. helyen végzett, a 2001/2002-es tanév II. korcsoportos diákolimpia országos döntőjében Pakson pedig bronzérmet szerzett.
A 11-12 éves gyerekeknek már – a fizikai képességfejlesztésen és a technikai elemek tökéletesítésén túl – csapattaktikákat is tanítunk. Az ország különböző pontjain megrendezésre kerülő kupákon, bajnokságokon veszünk részt, szinte minden hétvégén versenyzünk.
A 13-14 éves tanulók az előbbi feladatok gyakorlásán kívül a különböző játékrendszerek ismeretét tanulják, és a specializált szerepkörök (feladó, középjátékos, szélső ütő, libero) feladatait is elsajátítják. A korosztály legtöbb magyarországi versenyén elindítjuk ezeket a csapatokat, ezenkívül évente edzőtáborozunk és több külföldi tornán is szerepelünk.
A többes számot azért használjuk, mert fiúkkal és lányokkal is foglalkozunk, az 1998/99-es tanévben például mindkét nemű csapatunk országos diákolimpiai döntőt játszott.
A korcsoportokat – a gyerekek más feladataival koordinált terhelhetőség határain belül – felfelé is versenyeztetjük. Így fordult elő 2001. júniusában, hogy ugyanaz a 13-14 évesekből álló csapatunk két hét alatt 4 diákolimpiai döntőn is szerepelt: saját korcsoportjának terem- és strandröplabda fináléjában és a középiskolások között szintén a terem- és strandröplabda országos döntőn.
A diákolimpiai versenyeken, belföldi és külföldi kupákon, tornákon kívül indítjuk csapatainkat a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett bajnokságokon is. Az Országos Gyermek Bajnokságon szép eredményeket értünk el, a 2000/2001. évben egyesületünk rendezhette az országos döntőt.
Sikerült az évek folyamán olyan szakmai és szervezeti hátteret kialakítanunk, amely lehetővé teszi, hogy saját nevelésű játékosainkkal a felnőtt mezőnyben is szerencsét próbáljunk.
Gyermek és serdülő játékosokból álló csapatunk többször nyerte meg a Hajdú-Bihar Megyei Felnőtt Női Bajnokságot.
A 2001-2002. szezontól a férfi és női Nemzeti Bajnokság II. osztályában is indítunk juniorcsapatot illetve felnőtt női együttest. Utóbbiba sikerült saját nevelésű játékosokat beépíteni. Nagy öröm számunkra, hogy a 2006/2007-es szezonban a legmagasabb osztályban, az NB I-ben játszott csapatunk.
Az utóbbi években az NB II-es felnőtt és junior bajnokságban újra szép eredményeket értünk el. 2019-ben ismét feljutottunk az NB I-be, azóta az első osztályban játszik felnőtt csapatunk.
A jelenlegi tizenkét csapatunk versenyeztetése – és a hagyományos nemzetközi Eötvös Kupa évenkénti megrendezése – nagy feladat. A játékosok fejlődése azonban azt igazolja, hogy meg kell találni a szükséges anyagi forrásokat.

Amennyiben tud, kérjük, segítsen nekünk ebben.