Szombaton kezdődik a 2022-2023-as NBI

2022.10.13.

Nagy várakozással tekintünk az előttünk álló bajnoki idényre, hiszen egy hajszálon múlt, hogy az NBII-ben találjuk magunkat. Történt ugyanis, hogy a 2021-2022-es pontvadászat alsóházi rájátszását nagyon elrontottuk, így csont nélkül kiesett csapatunk, de az NBI létszámnövelésének köszönhetően – immár negyedik éve zsinórban – ismét az NBI-ben pallérozódhatnak lányaink. Hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, de abban biztosak lehetünk, hogy a lányoknak előnyükre válhat a jó szereplés. És ezzel együtt mindenkinek, aki az Eötvösnek szurkol.

De tekintsünk kicsit vissza az előző bajnokságra.

Az már köztudott egy ideje, hogy az Eötvös DSE a jászberényi lányokkal vív élet-halál küzdelmet már évek óta a bent maradásért, nagy valószínűséggel nem lesz ez másképpen idén sem. A sors fintora, hogy az idei Magyar Kupa első két találkozóját is egymás ellen kell vívnunk. De annyi talán bezavarhat ebbe a párharcba, hogy több, tavaly még NBII-es U21-es csapat is nevezett, akik ellen talán rutinosabb játékosaink hozhatnak pontokat. Így felborulhat a séma, mivel az alapszakaszt követően nem lesz rájátszás, az egymás elleni meccsek döntenek a végső sorrendről.

Túl az első „éles” meccsen (a Jászberény elleni MK-odavágó 3-1-es sikerrel), október 15-én kezdődik a 12 csapatos bajnokság, és nem kisebb feladat vár a lányokra, mint a tavaly még Extraligás DVTK ellen tisztességesen helyt állni. Erről és a mögöttünk hagyott időszakról kérdeztük szakvezetőnket, Szombathy Andrást és csapatkapitányunkat, Fehérvári Vivient.

– Hogyan sikerült a felkészülés?
Szombathy András:Az edzőtábort és az Eötvös Kupát is eredményesnek ítélem. Úgy gondolom, hogy szépen dolgoztak a lányok, önmagunkhoz képest sokat fejlődtünk.
Fehérvári Vivien:Általában nekünk a többi csapathoz képest rövidebb idő szokott lenni a felkészülés a szezonra, hiszen a munka nagy részét szeptemberben kezdjük. Ennek ellenére szerintem jól sikerült a mostani felkészülés, úgy veszem észre hogy a csapatunk egyre jobban össze van szokva, és ez edzésről edzésre még csak jobb lesz.

– Van-e még bármi hiányosság a csapatot illetően?
Sz.A.:Anyagiakban nagyon el vagyunk maradva és ez jelentősen kihat a játékosállományra. Legjobb játékosainkat se tavaly, se most nem tudtuk megtartani. Ez mindenképpen nagy hiányosság, viszont akik itt maradtak egy fiatal, hajtós csapatot alkotnak.
F.V.:A csapatot illetően létszámban már nincs hiányosság. Egyedül a játék technikai részében akadnak még kisebb hiányosságok. Például a nyitásfogadásunkra kell edzéseken nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen ha ebben a játékelemben nincs stabilitás,pontosság akkor támadást sem lehet belőle tökéletesen indítani.

– Lesz-e még új érkező?
Sz.A.:Egyelőre anyagiak hiányában nem tervezünk új játékost hozni.
F.V.:Tudtommal nem lesz már új érkező, az amerikai centerünk, Alie érkezésével lett teljes a csapat.

– Milyen előjelekkel várjuk a bajnokságot?
Sz.A.:Tisztában vagyunk vele, hogy vetélytársaink tehetősebbek, ezért abban bízunk, hogy minél több ellenfelünkkel tudunk szoros mérkőzéseket játszani.

– Miben lesz másabb ez a bajnokság, mint az előző?
Sz.A.:Az extra ligás egyesületek fiókcsapatai is bekapcsolódnak az idei NBI-es pontvadászatba. A bajnokságban mindenki kétszer játszik mindenkivel, így eltűnik a rájátszás.
F.V.:Az idei bajnokság annyiban lesz másabb a tavalyitól, hogy egy kicsit megváltozott a lebonyolítás. Kiegészült a mezőny négy Extraligás csapat fiókcsapatával, így velük is fel kell majd venni a versenyt. Ezek a csapatok nagyrészt az utánpótlásukra épülnek, tehát hasonlóan fiatalok kapnak játéklehetőséget, mint a mi csapatunknál. Én egy lelkes, küzdeni tudó csapatnak tartom a miénket, szerintem tudunk akár meglepetést is okozni a bajnokság során. Nem várjuk el magunktól, hogy sorra nyerjük a meccseket, csak azt, hogy mindenki 110%-osan odategye magát a mérkőzéseken és az edzéseken is, mindenki hozza ki magából a legtöbbet és élvezzük a játékot.

– Milyen eredménnyel lennél elégedett a nyitó fordulóban a DVTK ellen (akik tavaly búcsúztak az Extraligától)?
Sz.A.:Szeretnénk szettenként minimum 15 pontot szerezni ellenük.
F.V.:Az NBII-ből NBI-be feljutó, már bajnok DVTK-t 2018 márciusában 3:2-re legyőzte az akkori Eötvös DSE, amely nagy sikernek számított. A DVTK csapatával legutóbb a 2019/20-as bajnokságban játszottunk, majd felkerültek az Extraligába. Akkor nem tudtuk megszorongatni őket egyik mérkőzésen sem, viszont most egyértelműen szeretnénk ezt elérni. Azóta mindkét csapat kerete jelentősen megváltozott, szinte teljesen kicserélődtek az emberek, így pontosan nem tudhatjuk, hogy mire számíthatunk. Az biztos, hogy az a célunk, hogy kevés hibával egy stabil játékot tudjunk nyújtani, és egymást segítve, bíztatva a pályán meglegyen az a csapatösszhang amit már a Jászberény elleni meccsen mutattunk. Örülnénk, ha tudnánk szettet, szetteket is nyerni, tehát biztos vagyok benne, hogy ezért mindent meg fogunk tenni.