A női röplabda Magyar Kupában a legjobb 16 közé kerülésért a DSZC-Eötvös DSE ahhoz a Jászberényhez utazott, amelyet szeptember végén,
hazai pályán 3:1-re legyőzött.
A két, tavalyi évhez képest jelentősen átalakult fiatal együttes összecsapását ezúttal is telt ház előtt játszottak a csapatok.
Debreceni szempontból nem kezdődött jól a mérkőzés. Bár a most először a felnőtt csapatban játszó Lengyel Panna szép nyitással indította találkozót, a labdamenetet a jászságiak nyerték, aztán nyitásfogadási hibák miatt 4:0-nál már időt kértek a hajdúságiak. Hullámzó volt a játék, szépen felépített támadások után sokszor hibáztak a játékosok, így 23:20-ig nem sikerült közelebb zárkózni a házigazdákhoz. Ekkor azonban példás küzdéssel 23:23- ra egyenlítettek Tóth Kingáék. Egészen 28:28-ig felváltva volt szettlabdájuk az ellenfeleknek, végül Berza Fanni támadásával és egy hazai hibával megnyerte az első játékrészt a DSZC-Eötvös DSE.
Ez azt jelentette, hogy a következő négy szettből egyet kellett volna nyerni a továbbjutáshoz, de ez nem sikerült. A lelkes hazaiak egyre inkább átvették a játék irányítását, a hajdúságiak egyre több hibával játszottak, így a 3:1-es jászberényi siker után az aranyszettet is a Jászberény nyerte és jutott az ország legjobb 16 csapata közé.
Jászberény Volleyball Team – DSZC-Eötvös DSE 3:1 (-28, 18, 10, 16)
Aranyszett: 15:11
Jászberény. Vezette: Gyulai Géza, Filibér Tamás Sándor
Jászberény Volleyball Team: Fodor Lili, Juhász Viktória, Sléder Kitti,
Somlai Réka, Faragó Fanni, Kovács Dorka Réka. Csere: Lagzi-Kovács
Maja (liberó), Mizsei Leila (liberó), Morvai Viktória. Edző: Deme Gábor.
DSZC-Eötvös DSE: Lengyel Panna, Berza Fanni, Tóth Kinga, Fehérvári
Vivien, Pálfi Kitti, Juhász Flóra Anna. Csere: Végh Kitti (liberó), Alison
Michelle Muldrow, Kovács Anett, Dóka Vivien, Németh Panna.
Edző: Szombathy András
A DSZC-Eötvös DSE legközelebb október 30-án NBI-es mérkőzésen az
UTE fiókcsapatát fogadja 18 órai kezdéssel a Debreceni Szakképzési
Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
tornacsarnokában.