Eötvös DSE: mindhárom pontot elvitte az éllovas

2020.06.03.

A női röplabda NB I.-ben szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE a listavezető Szent Benedek Röplabda Akadémiát fogadta.

A vendégek és a játékvezetők hozzájárulásával a házigazda egyesület a találkozó előtt díjazta az elmúlt tanévben sportban és tanulásban legeredményesebb sportolóit. Érdekesség, hogy a három díjazott tanuló közül kettő a névadó támogató, a Debreceni Szakképzési Centrum diákja, és már mindannyian pályára léptek az NB I.-ben is. Kitüntetést vehetett át Fehér Anna Ditta (Budapesti Metropolitan Egyetem), Fehérvári Vivien Andrea (DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma) és Pálfi Kitti (DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma).

A mérkőzésen ismét bátortalanul kezdtek a hazaiak, már 1:6-nál debreceni időkérés következett. A szett közepén magukra találtak az eötvösös lányok, a most először dobbal is felszerelt B-közép többször díjazta vastapssal a hazaiak pontszerzéseit. A jobban fogadó, valamint ütésben és sáncban is jobb vendégek azonban nem inogtak meg, nagy különbséggel nyerték a nyitó felvonást.

A második játszmában szinte végig a listavezető akarata érvényesült.

A harmadik játékrészben kicsit ráijesztett a tabellát vezető Balatonfüredre a DSZC-Eötvös DSE, 4:1-es vezetésre tett szert. Bár hamar kiegyenlítettek a vendégek, több pontra a szett közepéig nem tudtak elhúzni, ekkor szépen tartották a lépést Szilágyi Csengéék. A végén azonban kiütközött a tudásbeli különbség, elvitte a három pontot a listavezető.

Legközelebb idegenben lép pályára a DSZC-Eötvös DSE, a táblázaton közvetlenül előtte álló Gödöllői Röplabda Clubhoz látogatnak Fehér Anna Dittáék.

DSZC Eötvös DSE – Szent Benedek Röplabda Akadémia 0:3 (-14, -10, -15)

DSZC Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Tóth Vanessza, Tóth Kinga, Vass Vivien, Szilágyi Csenge, Béni Kitti. Csere: Takács D. Orsolya, Smidróczki Dóra (liberók), Fehérvári Vivien, Kovács Anett, Molnár Vivien, Fehérvári Vivien. Edző: Szombathy András