Győzelemmel kezdte a szezont a DSZC-Eötvös DSE

2023.10.08.

Az elmúlt bajnokságot még az NBI-ben játszó, de az osztályozó elvesztése után az NBII-be kerülő DSZC-Eötvös DSE játékoskerete a szokásoknak megfelelően az idén nyáron is jelentősen átalakult.

Az idegenlégiósoktól elköszönt a klub, a tavalyelőtti csapatkapitány, Fehér Anna Ditta befejezte játékos pályafutását, a tavalyi csapatkapitány, Fehérvári Vivien pedig Amerikában kapott tanulmányi- és sportösztöndíjat. Rajtuk kívül még Magyar Fruzsina és Bak Csenge távozott, előbbi a TFSE, utóbbi a Fatum Nyíregyháza csapatához igazolt. Mivel érkező nem volt, ezért egy nagyon fiatal csapattal vágott neki a bajnokságnak a DSZC-Eötvös DSE.

A szezon első mérkőzésén a Salgótarjáni BTC együttesét fogadták a hajdúságiak. Érdekesség, hogy a DSZC-Eötvös DSE liberóval együtt értendő kezdőhetesét csupa olyan játékos alkotta, akik az Eötvös DSE-ben tanultak meg röplabdázni és azóta is egyedüli egyesületük az Eötvös DSE.

Viszonylag szoros volt a találkozó eleje, de aztán fokozatosan elhúztak a hazaiak és mindössze 10 pontot engedélyeztek a nógrádiaknak.

A második szettben egy másik felállással kísérleteztek a debreceniek, de az eredményesség nem sokat változott, továbbra is a DSZC-Eötvös DSE irányította a mérkőzést.

A harmadik játszmában is hamar jelentős előnyre tettek szert a hajdúságiak és bár a végjátékban becsúszott néhány hiba, megnyugtató különbséggel nyerték meg első bajnoki mérkőzésüket. Mányi Zsófia és Szilágyi Petra személyében két újoncot is avattak, akik először szerepeltek a felnőtt csapatban.

DSZC-Eötvös DSE – Salgótarjáni BTC 3:0 (10, 12, 14)

DSZC Beregszászi Pál Technikum. Vezette: Rácz Gábor, Csizmarik Ákos.

DSZC-Eötvös DSE:  Dóka Vivien, Pálfi Kitti, Mányi Zsófia, Kozma Kitti, Kovács Anett, Lengyel Panna. Csere: Kiss Lorina (liberó), Szilágyi Petra (liberó), Juhász Flóra, Németh Panna, Edző: Szombathy András

Salgótarjáni BTC: Kiss Boglárka Vivien, Oláh Dorka, Jakubovics Anita, Berei-Nagy Bianka, Pompor Petra, Kiss Dominika. Csere: Ullmann Dóra, Juscsák Nóra. Edző: Rákos Szabolcs. A DSZC-Eötvös DSE legközelebb október 14-én Szolnokon játszik.