Mint arról hírt adtunk a DSZC-Eötvös DSE a felnőtt NBII-ben az elmúlt hétvégén 3:0-ra legyőzte a Salgótarjáni BTC együttesét. A mostani hétvége már mozgalmasabb volt az egyesületnél, hiszen a különböző bajnokságokba nevezett nyolc csapatuk közül öt pályára lépett.
Legelőször szombaton délelőtt az U15 ”A” csapat kezdte a sort, akik először a Jászsági Röplabda Akadémiát győzték le 3:0-ra, majd a Kecskeméti Sportiskola Röplabda Akadémiát 3:1-re, így két győzelemmel zárták a napot. Az U15 ”B” együttesben zömében olyan játékosok szerepeltek, akik életük első mérkőzéseit játszották. Ők két vereséget szenvedtek a nyitófordulóban.
A felnőtt NBII-es gárda Szolnokon vendégszerepelt.
Bár jól indult a találkozó, mert már 21:14-re is vezettek Pálfi Kittiék, fordítani tudtak a hazaiak és 3:0-ra győztek.
Vasárnap a klub U20-as csapatai mérették meg magukat. A „B” együttes a negyedosztályban egy győzelemmel mellett kétszer hagyta el vesztesen a pályát, míg az „A” gárda a másodosztályban két vereséget szenvedett.
Jövő hétvégén az NBII-es csapat a DEAC ellen küzd hazai pályán. A felnőtteken kívül az U17-es együttesek is pályára lépnek.