Az ország egyik legjobb utánpótlás-csapata győzött

2022.12.03.

A női röplabda NBI-ben pénteken este a DSZC-Eötvös DSE az extraligás
Vasas SC U21-es fiókcsapatát fogadta. (Az idei NBI-es bajnokságban az
extraligás csapatok számára lehetővé tették, hogy az U21-es gárdáikkal az
NBI-ben induljanak. Ezzel a lehetőséggel a Vasas, a Balatonfüred, a
Békéscsaba és az UTE élt.)
A hazaiak célja az volt a mérkőzés előtt, hogy a több válogatott játékost
foglalkoztató ellenféllel szemben megőrizzék bátorságukat és
küzdőszellemüket.
Nem is indult rosszul a hajdúságiak szempontjából a találkozó, hiszen az első pontot ők szerezték, majd az egyenlítés után Berza Fanni köszönt be egy szép centertámadás után. Bár két hiba után megint a Vasas vezetett, de Fehérvári Vivien eredményes támadása után megint egyenlített az Eötvös.
Ezután 3 pontot szereztek sorozatban a fővárosiak, de a 3:6 utáni időkérést követően ismét zárkóztak Pálfi Kittiék és 7:7-nél Juhász Flóra ász
nyitásával egyenlítettek. Bár a hazaiak játékába több hiba is becsúszott, egészen 16:19-ig szoros volt a mérkőzés. Ezután azonban a Vasas SC
fiataljainak erőteljes támadójátéka ellen nem volt ellenszere a hazaiaknak és az összecsapás hátralévő részében, már csak felvillanásaik voltak.

DSZC-Eötvös DSE – Vasas SC 0:3 (-16, -10, -12)
DSZC Mechwart András Technikum. Vezette: Csizmarik József, Villás Tibor Richárd.
DSZC-Eötvös DSE:  Alison Michelle Muldrow (5), Berza Fanni (10), Tóth Kinga (1), Fehérvári Vivien (4), Pálfi Kitti (1), Juhász Flóra Anna (4). Csere: Végh Kitti (liberó), Kiss Lorina (liberó), Németh Anna, Papp Csenge, Lengyel Panna.
Edző: Szombathy András
Vasas SC: Fekete Fanni, Olcsváry Dóra, Szabó Anna, Tóth Sára, Imre Zsófia, Rieder Evelin. Csere: Szili Kamilla Anna (liberó), Stankovics
Alinda (liberó), Erőss Mirtill. Edző: Kőnig Gábor.

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb december 10-én 20 órai kezdéssel játszik
Budapesten a BVSC-Zugló ellen.